Aurélia54 írja kommentben:
Az ősi magyaroknál a király szakrális volt,nem vált szét az országlás és a papság, azaz összekapcsolódott mindenkor az Atyával. A Király szolgálta a népét, felelősséggel tartozott a népnek. Ugyanakkor az emberek érezték a saját királyi minőségüket.
Ma ezt elképzelni sem tudjuk...vagy csak alig-alig.
Nehezen állunk rá, hogy ne keressünk valaki vezetőt, aki megmondja a tutit. Azt gondolom, hogy ehhez arra van szükség, hogy teljességgel létezzen bennünk a HIT a létezés szentségéről, az Atyáról és Istenanyánkról, egy olyan ősbizalomról, amely minden KÉTségen felüli, amely az EGY-S-ÉG-et adja ki. Magyar nyelvünkben ez tényleg nagyon tisztán ott van.
Király minőségünket így megélhetjük, mindenki a maga területének tudósa tud lenni. Az adott helyzetben képes vezetőként ténykedni, mert tudja a dolgát,és testvéri együttműködés alakul ki a közösségben. Vagyunk már gyakorlói ennek az útnak, és segítünk EGYmásnak. Legfőbb mód a SZER-ETET, amikor mégis kétség tör elő. Volt rá példánk Nepálban, szakrális feladatunk teljesítésekor. Többféleképpen lehetett volna megoldani egy nehéznek tűnő helyzetet, és könnyen szétszakadtunk volna. Az áldást folyamatosan kaptuk, ezért sikeresen rendet tettünk magunkban, kis csapatunkban.
Királynak lenni szabadság és szerelem együttes érzése. Ez kell nekem!!!
Eddig a komment. Köszönöm, lájkolom! :)
Utolsó kommentek