Magyarság 2.0

Kedves Ismerőseim és Barátaim!
Június 12-én, pénteken került nyilvánosságra az ’56-os intézetnek az a jelentése, melyben sokak között engem is megvádoltak titkosszolgálati múlttal.  Nehéz megszólalni, mikor az ember egy ilyen listán olvassa a nevét. Felszólítottam vádlóimat, hogy mutassanak bizonyítékokat. Adják elő, amit jelentettem, mutassák be a beszervezési okiratokat, aláírásom, pénzfelvételt, vagy számoljanak be egy esetről, mikor a titkosszolgálatok, vagy bármilyen más szerv könnyítette az életem.
Nagy Imre és mártírtársai temetésén részt vettem. A temetésen való részvételre másokat is buzdítottam. Ott álltunk, nemzeti színű karszalagban, mint a temetés rendezői. A karszalagot ma is őrzöm.  Az esemény békés lebonyolításán őrködtünk. Ahol amúgy, rendbontás nem volt.
Abban az időben két vendéglátóhelyet üzemeltettem. Az egyik a Fondue Bár volt, a Keleti Károly utcában,  míg a másik a Katlan Klub, a Szemlőhegyi barlangnál. Mindkét hely találkozóhelyévé vált a demokratikus ellenzéknek. A Katlanban, ahol egy üzemen kívüli mozi is volt, gyűléseket is tartottunk. Ennek érdekében béreltem ki a helyiségeket. Ebből sok kellemetlenségem származott. Hol az üzemeltetéshez nélkülözhetetlen víz, gáz vagy áram szolgáltatását zárták el, de az is gyakran előfordult, hogy a hangfalak, vagy az erősítő kábeleit vágták el. Eleinte hetente, később naponta razziát tartott a rendőrség az általam vezetett vendéglátóhelyeken.  Közel egy tucat feljelentést is kaptam, és minden létező hatóság és kvázi hatóság vizsgálatot folytatott ezekben az üzletekben. Többek között az APEH, a Népi Ellenőrzés és a KNEB, kerületi tanács, a KÖJÁL, a Tiszti Orvosi Hivatal, de még a kéményseprők is. Céljuk nyilvánvalóan a zaklatás volt, a „direktben nem támadunk, de ellehetetlenítünk” taktikája. Az illetékeseknek nem tetszett, ami ott folyt.  Nyilvánvalóan tudták, hogy nálam szamizdat irodalom is kapható. Ezért aláírásgyűjtést is szerveztek, a környéken élő lakosokból, mindkét helyszínen, azt bizonyítva, hogy az ott folyó tevékenység zavarja az ott élők nyugalmát.
A vendéglátóhelyek természetesen nyilvánosak voltak. Oda bárki, bejöhetett, így a titkosszolgálatok emberei is. Be is jöttek. Mindkét üzletbe, és többször is, mindig nyitás előtt. Bemutatkoztak, de nevükre nem emlékszem. Amúgy sem biztos, hogy a valódi nevüket mondták. Beszélgetést kezdeményeztek. Ténylegesen arról, hogy lesz e itt forradalom, lesznek-e erőszakos cselekmények. Válaszom az volt, hogy ha rajtam múlik; NEM. Konkrétan felajánlották segítségüket, melyet én: SOHA, EGYETLEN EGY ALKALOMMAL SEM VETTEM IGÉNYBE. Válaszom az volt; majd valahogy a segítségük nélkül is boldogulok.
Boldogultam is. A hatóságok mind elálltak az ellenem folytatott ügyektől a rendszerváltással. Nem volt könnyű, de egy idő után hozzá tartozott az akkori mindennapos tevékenységemhez. Egy reggelre, -VÉLETLENÜL – a Katlan Klub ki is gyulladt. Nem tudott teljesen kiégni, mert a Szemlőhegyi Barlang előtere hermetikus zárást adott, és oxigén híján csak parázslott minden, és irdatlan füst volt. A tüzet magunk oltottuk el. Az első tűzoltó, aki kijött gyújtogatásról beszélt, a következő csapat csak délután érkezett. Vezetőjük, egy rövid pillantás után megállapította, hogy kábeltűz volt.
Ilyen volt az én rendszerváltásom, Nagy Imre és mártírtársai temetése.
Most megsértették személyiségi jogaim, önérzetem. Nem vagyok jogász, ezért nem tudom, hogy hol tudok elégtételt kapni. Egyet tudok; hogy ezt nem fogom annyiban hagyni. Bírósághoz fordulok.
Droppa György