Magyarság 2.0

A cél - változatlanul - a dokumentálás. Tárgyilagosan. Az utókornak. Ha van javaslatod, mit hagyjak az utókornak, írd a javasolt linket a kommentek közé! Lájkolok minden javaslatot, s ennek még - meglásd - lesz jelentősége. Info: http://startnap.com/freeland 2011.03.09. előtt ez volt a bevezetés. Vannak ügyek, amelyeket érdemes nem elfelejteni. Vannak információk, beszámolók, kérdések, amelyeket szintén érdemes megörökíteni. Vannak - lesznek? - civil újságirók, bloggerek, fotósok, videósok, akik fontosnak tartják dokumentálni 2011 magyar valóságát. NetSzemle.hu - A világháló legjava.

Friss topikok

  • 1.szóló: Kimaradt egy kombináció: "Minden seggbe minden lófaszt" - ez pedig nem más, mint a ... (2009.07.13. 19:50) Globalizmus
  • Fedor: Nem azért, de emlékeim ez a hír csak áprilisi tréfa volt egy blogban vagy újságban, már nem tudom ... (2009.05.15. 12:45) A Balaton még megvan?
  • cserepj: Itt egy kis adalék: www.szeretgom.hu/content/22227/ (2008.04.17. 10:53) Korrupt polgármester

Linkblog

HTML

Utolsó kommentek

  • 1.szóló: Kimaradt egy kombináció: "Minden seggbe minden lófaszt" - ez pedig nem más, mint a ... (2009.07.13. 19:50) Globalizmus
  • Fedor: Nem azért, de emlékeim ez a hír csak áprilisi tréfa volt egy blogban vagy újságban, már nem tudom ... (2009.05.15. 12:45) A Balaton még megvan?
  • cserepj: Itt egy kis adalék: www.szeretgom.hu/content/22227/ (2008.04.17. 10:53) Korrupt polgármester
  • Utolsó 20

HTML


Energia és hatalom

2009.03.23. 22:20 | NetSzemle - Hiteles személyes tapasztalatok | Szólj hozzá!

Első hallásra talán furcsa arról beszélni, hogy az energetikai rendszereknek hatalom-szerkezete volna. Nem az energetika lenne az első és egyetlen szegmens, amit a világban zajló diskurzust meghatározó erők úgy igyekeznek beállítani, hogy „szakszerűen” csak egy módon lehet megközelíteni a kérdéskört (hogy, hogy nem ez éppen az ő megközelítés-módjuk), és mindenki, aki nem pontosan ezt ismételgeti, az nem ért hozzá, vagy szándékos bajkeverő. Vagyis aki nem azon a nyelven beszél, mint ahogy ők, az szükségképpen hülye és/vagy gazember. Már pedig ebbe a „main stream” diskurzusba sok minden belefér, de az, hogy itt bármiféle hatalomszerkezetről volna szó, az aztán végképp nem.

Márpedig ebben a megközelítési módban, ebben a bizonyos „main stream” narratívában a hatalomról, a hatalomszerkezetről, az energetika kérdéskörének hatalom szerkezetéről beszélni eleve nonszensz, eleve nem fér bele magába a megközelítési módba. Mi köze lehetne a hatalomnak ezekhez a kérdésekhez, amely kérdéseket természetesen a szakszerűség, mármint az általuk felfogott szakszerűség határoz meg.

Nem tudjuk megkerülni, az elmúlt öt év során újra és újra — egymást erősítgetve is, és egymásban a lelket tartva — idéztük Illyés Gyulát: „Eszmélnél, de eszme csak az övé jut eszedbe”. Valóban újra és újra el kell mondanunk, hogy minden emberi közösség szétesik, elpusztul, hogyha nem képes felépíteni a saját nyelvét, ha nem képes felépíteni a saját fogalmait, hogyha nem képes az igét — az igét, amely több mint egy puszta szó — megfogalmazni, azzal kapcsolatban, hogy hogyan alakítsa a saját történetét.

Mi magyarok egyébként nagyon büszkék lehetnénk a nyelvünkre, hiszen egy olyan nyelv, amely pl. ilyen szavakkal rendelkezik, mint az egészség, amely a lét teljességet fejezi ki, mint az épít kifejezés: éppé tesz, teljessé. A lét teljesség kifejezője az egészség is, az építés is. A szer szavunk, ami a szeretet, a szerénység, az Isten szerint való élet része; egy ősi szó a magyar nyelvben, amelyik legalább száz szavunkban szerepel ma is. Nem részletezem. Mindez azt jelzi, hogy valójában nyelvünk, a magyar nyelv, az édes anyanyelvünk máig is megőrizte azt a szakrális szerkezetét, amely valójában hihetetlen segítséget volna képes nyújtani nekünk, ha volna bennünk elég szerénység és szeretet, hogy figyeljünk is édes anyanyelvünkre.

Az elmúlt évek, jórészt azzal teltek, hogy megpróbáltuk felépíteni a saját nyelvünket, a saját narratívánkat. Azt a saját elbeszélő módot, elbeszélési módot, amellyel leírhatjuk eredetünket, leírhatjuk szenvedéstörténetünket, és leírhatjuk reményeim szerint azt az üdvtörténetet, amelynek segítségével valóban túl lehetünk ezen a rendkívül veszélyes és önpusztító időszakán mind a magyar nemzet életének, mind annak a globális szerkezetnek, amelyben élünk. És ebben reménykednünk kell, bár ma a reményen kívül ehhez nagyon kevés adatik,

Természetesen óriási feladat vár ránk, és óriási feladatnak próbáltunk nekifeszülni az elmúlt öt év során is. Tudniillik nem elég kimondanunk azt, hogy „Eszmélnél, de eszme csak az övé jut eszedbe”, hanem akár tetszik, akár nem, nekünk legelőször is meg kell tanulnunk az ő nyelvüket, méghozzá perfekt módon kell beszélnünk az ő nyelvüket is. Csak ennek a sajátos és valójában a hazugság és a pusztulás kultúráját hordozó nyelv megismerésének segítségével tudjuk ezt a fegyvert – mert ők fegyverként használják ezt a nyelvet – ellenük fordítani.

A legnagyobb befolyással rendelkező csoportjai ennek a hatalmi szerkezetnek és az itthoni támogatóik — sajnos, kénytelen vagyok elég nyersen fogalmazni — nagyon sokáig, beláthatatlan ideig nem teszik jövedelmező foglalatossággá azt, amivel mi foglalkozunk. Hacsak nem tekintjük — talán nem sértés, ha így fogalmazunk — jövedelemnek azt, hogy ennek segítségével, ha mást nem, és azt gondolom, hogy ezt az öt évben azért sikerült elérnünk, legalább lassítani tudjuk azt a lepusztulási folyamatot, amelyen a nemzet átment az elmúlt 15 év során.

Az a rejtett hatalmi rendszer, amellyel szemben állunk, legalább négy fontos rétegét jelenti a körülöttünk lévő pusztulás, a halál kultúrájának.

  • Az első és legfontosabb, amellyel szembe kell szállnunk, ez az a rejtett nyelvi hatalom, az a rejtett véleményhatalom, az a rejtett értelmezési és tematizációs hatalom, ami a világmédiában és a globalizált médiában, valamint helyi fiókszervezeteiben nyilvánul meg. A legfontosabb tehát az ellenünk támadó hatalomszerkezetben, és az energetika világában is megtapasztalható hatalmi szerkezetben, ez a bizonyos globális értelmező hatalom, a média globális értelmező hatalma.

  • A másik fontos hatalmi rendszer, amelyet fel kell ismernünk, le kell tudni írnunk, és meg kell tudni találnunk az ellene felhasználható fegyverzetet, az a sajátos fegyelmező hatalom. Ezt azok a nagy globális intézmények testesítik meg, mint a Valutaalap, a Világbank, az OECD, a VTO, tehát azok a szervezetek, amelyek pontosan ezt a hatalmas erejű és pusztító erejű világot próbálják körülírni azokkal a hamis metafogalmakkal, mint amelyek a liberalizáció, a dereguláció és a privatizáció.

  • Az ellenőrző hatalmak, amelyeket a helyi komprádor elitek testesítenek meg. Ebből a szempontból sajnos tudomásul kell venni, hogy az elmúlt évtizedek folyamán a magyar értelmiség döntő többsége jobb híján vagy cinizmusból vagy tudatlanságból, de ezeknek a belső komprádor, a globális hatalmi erőket kiszolgáló erők szolgálatába állt. Tehát meg kell küzdenünk azokkal az ellenőrző hatalmakkal, amelyek hazánk területén remélhetőleg ideiglenesen állomásozva, végrehajtják ezeknek a külső intézményeknek a globális parancsait.

  • A legfőbb végrehajtó hatalom azok a transznacionális vállalatok, amelyek a közvetlen gazdasághatalom síkján hajtják végre a pusztító folyamatokat.

Tehát ha csak nagyon vázlatosan is, de legalább négy fontos dimenziója van a rejtett hatalomszerkezetnek, tehát az értelmező hatalom, a fegyelmező hatalom, az ellenőrző hatalom és a konkrét végrehajtó gazdasághatalmi szervezet. A támadó ék, a lándzsa hegy, a hatalom ideológiai lándzsa hegye ebben a folyamatban a washingtoni konszenzus, az a sajátos rendszer, amely a privatizációval, a deregulációval és liberalizációval fejezi ki azt a pusztító erőt, amely mintegy letarolja a globális gazdasághatalom képviseletében lokalitások, a helyi társadalmak értékmezőit.

Hogy mit is jelent valójában számunkra a liberalizáció, a dereguláció, illetve a privatizáció, azt egy meglehetősen vészjósló metaforával lehetne talán megvilágítani. Van egy nagyon sötét és romboló főszereplő ebben a világban, amelyben élünk, amelyik megdöbbentően hasonló módon viselkedik, mint ez a bizonyos washingtoni konszenzus, tehát állandóan liberalizálni, deregulálni, illetve privatizálni akar. Méghozzá a következő jelszavakkal. Teljes liberalizációt akarunk! Elég legyen minden korlátozásból, ami a sejtek osztódását befolyásolná! Ez tehát a liberalizáció. Teljes deregulációt akarunk! Elég legyen a szervezet neuron endokrin szabályozó rendszerének terrorjából és diktatúrájából! Tessék deregulálni! És végül a harmadik, a privatizáció. Mindenki tudja, hogy az immunrendszer a szervezet legrosszabb tulajdonosa, ezért tessék privatizálni! Azt gondolom, már ki is találták, hogy miről van szó, ez a ráksejt logikája. Az élővilágban a ráksejt akar állandóan „liberalizálni”, „deregulálni” és „privatizálni.” Nem árt újra előszedni Susan Sontagh, a nemrég egyébként szintén rákban elhunyt Susan Sontagh művét, amely magyarul 1978-ban megjelent már (a cenzorok valószínű egy kicsit félrenéztek). A címe: A betegség, mint metafora.

Tudomásul kell tehát venni, hogy egy olyan világban élünk, ahol egy iszonyúan véres, rejtett világháború zajlik. Sokkal véresebb, mint az a világháború, amelynek lezárásának 60. évfordulóját éppen ma ünnepeljük. Az a világháború ugyanis csak az anyagi javakat pusztította el, és ezért lehetett gazdasági csodákról beszélni. Persze máig sem írta le senki, hogy valójában azért volt gazdasági csoda Németországban, mert mindössze annyi derült ki, hogy az anyagi javak, amelyek teljesen lerombolódtak az akkori Németországban, egy társadalom értékkészletének csak egy töredékét jelentik! Az igazi világ ugyanis nem kint, hanem bent lakik. Benn az emberben és az emberi viszonyokban. És mivel ezek nemhogy nem rombolódtak össze, hanem minden addiginál erősebbek voltak, Németország újra-felépítésének „gazdasági csodája” valójában nem csoda, hanem pontosan azt mutatja meg, hogy az anyagi javak mindig csak egy töredékét jelentik egy társadalom értékkészletének.

De legyünk résen! Azok a világháborúk, amelyek ma rendkívül pusztító módon zajlanak a világban, pontosan fordított logikával működnek. Míg a „csak” véres világháborúk, amelyek az anyagi javakat pusztították el, az emberi javakat elpusztító fegyverekkel nem is rendelkeztek, a mai világháborúk ennél sokkal veszélyesebbek. Az anyagi javakat ugyanis mind meghagyják, de közben, egyre eredményesebben a Való világ, Big brother, és egyéb stratégiai, ha úgy tetszik tömegpusztító csúcsfegyverekkel az emberi lelkeket pusztítják el.

Tudomásul kell tehát vennünk, hogy az egyetlen lehetőség, ha szembenézünk ezzel a sajátos stratégiával, és megpróbálunk szövetségeseket keresni. Sajnos, nem állunk túlságosan jól. Az élettér ugyanis, amely természetes történelmi vonatkoztatási rendszerünk: Európa, ma szintén élet-halál harcát vívja ezzel az erővel szemben. Európa ma történelmének mélypontján van, gyakorlatilag szinte lehetetlen és reménytelen helyzetbe került. Összeomlóban egész demográfiai rendszere, összeomlóban van az a spirituális talapzat, az a szakrális talapzat, amire a keresztény Európa épült. Gyakorlatilag a hedonista boldogtalanság tobzódása jellemzi az egész európai kultúrát, elvesztette ellenálló képességét, és ellenálló képességét elvesztvén gyakorlatilag teljesen szabad zsákmánya a ráksejt metaforájával leírható stratégiának, amit a washingtoni konszenzus globalizációs folyamata testesít meg.

Az ún. lisszaboni folyamat trójai falova pedig valójában nem más, mint egy kísérlet arra, hogy belülről, soft eszközökkel hogyan lehetne szétverni a maradékát, a maradványait is annak, amit az ökoszociokulturális Európának nevezhetnénk. Márpedig semmiféle reménye nem maradhat a lepusztuló kelet-és közép-európai társadalmaknak csak az, hogyha természetes otthonunk, természetes élőhelyünk Európában újjáépíthető, újraépíthető ez a bizonyos ökoszociokulturális Európa, amelynek spirituális, szakrális talapzatát lehet szembeszegezni a halál kultúráját, a pusztítás kultúráját megtestesítő washingtoni konszenzussal.

Tudomásul kell vennünk, hogy sajnos a megbukó, az éppen most romjaiban heverő rendszerváltozási folyamat, a „rendszerváltozás rendszere” pontosan azért bukik meg, mert a magyar értelmiségi és azon belül a politizációs elitek, a politikai osztály, döntő többségében rendkívül cinikus és rövidlátó módon a halál kultúráját képező amerikanizált washingtoni konszenzus bázisára épülő globalizációs modellt, ill. annak kiszolgálását választotta.

Meg kell tehát fordítanunk ezt a folyamatot, és nem kell megrettennünk azoktól a huhogásoktól, azoktól a fenyegetésektől, (gyakran halljuk ezeket), hogy nem szabad így fogalmaznunk, mert ezzel kihívjuk magunk ellen ennek a rejtett hatalmi szerkezetnek a világot uraló erőknek a haragját. És akkor, ha kihívjuk a haragjukat, akkor bizony nagy bajba kerülhetünk.

Nos, barátaim, nem kerülhetünk nagy bajba. Mégpedig azért nem kerülhetünk nagy bajba, mert már nagyon nagy bajban vagyunk. Nincs tovább hátrálnunk, a fal van mögöttünk. Tudomásul kell vennünk, hogyha erővel nem vagyunk képesek erőt szembeszegezni, akkor elpusztulunk. Ez a hatalom nem a hatalom szeretetén alapul majd, hanem a szeretet hatalmán. Azt gondolom, hogy csak ez az egyetlen esély arra, hogy azt a pusztulási folyamatot, amelynek az elmúlt 15 évben és azon belül sajnos az elmúlt 5 évben is tanúi lehettünk, először képesek legyünk lelassítani, megállítani, majd mindnyájunk üdvére visszafordítani.

Budapest, 2005. május 9.

 


·Elhangzott az Energiapolitika 2000 Társulat megalakulásának 5. éves évfordulója alkalmából tartott ünnepségen, 2005. május 9-én.

Címkék: energia hatalom bogar laszlo

A bejegyzés trackback címe:

https://kampanycsend.blog.hu/api/trackback/id/tr251021291

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.